Az Optimum Nutrition Pro BCAA italpor BCAA és Glutamin aminosavakat tartalmaz nagy dózisban és jól felszívódó formában, melyet hozzáadott citrus bioflavonoidokkal és szőlőkivonattal tettek még értékesebbé.
A testépítés, illetve bármilyen sport esetén egyértelműen legfontosabb kiegészítőnek számít a BCAA és a Glutamin aminosav. Az ok egyszerű: egyrészt ezek alkotják a száraz izomtömeg kb. 95%-át, másrészt önmagukban is erőteljes anabolikus (izomépítő), antikatabolikus (izomvédő) és energizáló hatásuk van.
A BCAA három aminosavból álló mesterhármas, mely az izomzat nagyjából 35%-át alkotja: L-Leucin, L-Izoleucin és L-Valin 2:1:1 arányban. A „vezér” aminosavnak számító Leucin már önmagában képes intenzíven energizálni az izomzatot azzal, hogy a máj anyagcseréjét kihagyva közvetlenül az izomsejtben bomlik le, így egyfajta „instant energiaként” szolgál az izomsejtek számára.
Az izomzatban raktározott készletek kemény fizikai munka során jelentősen le tudnak csökkenni – ezt az izombomlást nevezzük katabolizmusnak. A BCAA trió ezt is képes megakadályozni, egyben edzés után fogyasztva fokozza a regenerációt, tehát az anabolikus hatásával elért extra fehérjeszintézissel megnöveli az izomzatba épített fehérjék mennyiségét. Diétás, vagy szálkásítási időszakban nem csupán védi az izomzatot, de a szénhidráthiányos időszakban is energizál, illetve képes csökkenteni az ekkor szükségtelen étvágyat.
Az L-Glutamin még nagyobb arányban van az izmokban: a száraz izomtömeg nagyjából 60%-át alkotja. Az az érdekes kettős kép fűződik hozzá, hogy nem csupán tégla, de egyben kőműves is, hiszen nem egyszerűen beépül az izomzatba, hanem nagymértékben fokozza a fehérjeszintézist – azaz az egyéb úton és formában bevitt fehérjéket nagyobb mértékben építi be az izomsejtekbe. Ezt részben a sejtvolumenizáló hatásával éri el, mivel az így megnövekedett sejttérfogat nagyobb mennyiségű tápanyagot (nyilván több fehérjét is) képes befogadni. A másik módszere az, ami miatt az egyik leganabolikusabb aminosavnak tartják: nagymértékben képes megemelni a szervezet saját GH (növekedési hormon) szintjét. A növekedési hormon felelős az izmok fejlődéséért, illetve ugyanez a szerepe a szalagok, csontok és egyéb szövetek esetében is – magyarán az elsődleges építő hormon a szervezetünkben.
Az Optimum ON Pro BCAA ezt a két ütős hatóanyagot kombinálja nagy dózisban: adagonként 8.000mg BCAA és 5.000mg Glutamin aminosavat tartalmaz, melyet extra bioflavonoidokkal és kétféle szőlőmagkivonattal erősítettek meg. Ezek az antioxidánsok erős sejtvédő hatásúak, ugyanakkor csökkentik a szervezetben fellépő gyulladásokat, erősítik az érfalakat és támogatják az immunrendszert.
Felhasználási javaslat:
- 2 púpos adagolókanál (19,5g) terméket kevejünk el 300 ml hideg vízben.
- Fogyasszuk a nap folyamán bármikor, legfőképpen étkezéskor, edzés előtt és/vagy edzés után.
Ízek:
- Peach-Mango
- Rasberry Lemonade
Összetevők:
|
Adag (19,5 g)
|
Kalória
|
280kJ / 67kcal
|
Nátrium
|
104mg
|
C-vitamin (225%*):
|
180mg
|
Aminosavak:
|
13g
|
ebből L-glutamin:
|
5,0g
|
ebből BCAA
|
8,0g
|
ebből L-Leucin
|
4,0g
|
ebből L-Isoleucin
|
2,0g
|
ebből L-Valin
|
2,0g
|
Szőlőmag kivonat
|
115mg
|
Grapefruit citrus bioflavonoidok
|
20mg
|
Összetétel ízenként eltérhet!
|
Figyelmeztetés:
Az ajánlott napi fogyasztási mennyiséget ne lépje túl!
A termék kisgyermekek elől elzárva tartandó!
A fenti termék étrend-kiegészítő, mely nem minősül gyógyszernek és nem alkalmas betegségek kezelésére.
Az étrend-kiegészítő nem helyettesíti a kiegyensúlyozott, vegyes étrendet és az egészséges életmódot!
Ne szedje a készítményt, ha az összetevők bármelyikére érzékeny vagy allergiás!